ez az a dolog, ami rendszeresen le tudja nyomni az életkedvem a béka feneke alá.
miért is? vegyük sorba.
- ha felhívok valakit, nem (minden esetben) azért teszem, mert unatkozom. általában célom van vele. nem veszi fel. írok neki, arra kétszavas válasz. elvárás: annyit kapjak már ugyan vissza, hogy mikor beszélünk.
- szintén én kezdeményezek. felkapja a telefont, és annyit hadar: "majd később csörgök, most nem jó". még csak azt sem várja meg, hogy annyit mondjak "fapapucs", és piros gombot nyom. elvárás: vagy fel se vegye, és akkor az 1. pontnál vagyunk, vagy ha már annyi ideje volt, hogy felveszi, akkor várjon már még 5 másodpercet, amíg válaszolok.
- küldök egy sms-t. elvárás: kitalálható...
- kapok egy üzenetet (mondjuk e-mail, vagy a mostanában divathellyé vált iwiw). benne egy kérdésféle. válaszolok, visszakérdezve. a válaszom olvasatlanul törölve. (hála a modern kor vívmányainak, már ez is látható..) írok egyet, miszerint "a kérdésre illik válaszolni". elvárás: ha már valaki elkezd kommunikálni valakivel, gondolja már ugyan végig! akar választ kapni? vagy csak úgy lövöldözi az irományait bele az éterbe? ha az utóbbi, inkább ne is kezdje el. ha az előbbi, akkor szíveskedjen viszontválaszolni.
nem hiszem, hogy magas elvárások ezek. és most annyira felbosszantott (nem mondom el, melyik), hogy nem is jut több eszembe, pedig van. majd ápdételem a postot. addig is, nyugodtan lehet kommentezni, ki milyen kommunikációs viharba keveredett már, és milyen elvárásaink vannak.
